Young Car Mechanic Tanulmányi verseny regionális döntő - Mezőtúr

Épp csak aludtunk egyet és az első tavaszi napsütés már Mezőtúron találta a Young Car Mechanic csapatát, a diákokat és tanáraikat. Bosnyák István volt ezúttal a házigazdánk és ismét egy, korábban házigazdaként még nem résztvevő szerviznél tettünk tiszteletünket.


AOTV-Young Car Mechanic Tanulmányi verseny regionális döntő - Mezőtúr

 

Épp csak aludtunk egyet és az első tavaszi napsütés már Mezőtúron találta a Young Car Mechanic csapatát, a diákokat és tanáraikat. Bosnyák István volt ezúttal a házigazdánk és ismét egy, korábban házigazdaként még nem résztvevő szerviznél tettünk tiszteletünket. A „gladiátorok” ezúttal Debrecenből és Békéscsabáról érkeztek. 

Négy nagyszerű helyszín, négy nagyszerű házigazda volt a mérce és István nem hogy nem okozott csalódást, hanem egész egyszerűen „feltette az i-re a pontot”! A szerviz a verseny napjára kizárólag a tiszta és zavartalan versenyzés támogatását helyezte előtérbe és minden a jó hangulatú versengést „szolgálta” Nem győzöm megköszönni István és csapata nagyszerű, támogató hozzáállását és a körülményeket!

Az a szakmai alázat, elhivatottság amely érezhető a vállalkozás minden centiméterén példaértékű lehet minden hazai szervizvállalkozás számára!

Szinte tapintani lehetett a feszültséget a versengés idején a diákok között, de amikor az éles küzdelem befejeződött már minden arcon megjelent a mosoly! István pedig olyan gulyást „rittyentett”, hogy személy és szó szerint is megnyaltam mind a tíz ujjamat utána! 

Aki pedig a Young Car Mechanic verseny döntőjébe bejutott a Mezőtúri fordulóból:

Lévai Levente József a Békéscsabai Szakképzési Centrumból

Gratulálunk a versenyzőknek és a felkészítő tanár uraknak!

 

A legjobbakkal találkozunk és a folytatás immár a Young Car Mechanic verseny döntőjében Győrben!