Young Car Mechanic Nemzetközi Döntő Varsó

2021. augusztus 21-22-én Varsóban került megrendezésre a Young Car Mechanic verseny nemzetközi döntője. Beszámoló.


Megnyerte! Megnyerték! Megnyertük!
 

Kezdeném azzal, hogy 2021. augusztus 22-én véget ért a 2020/2021-es évre kiírt, az Inter Cars vállalat által szervezett, nemzetközi, autószerelő tanulmányi verseny a Young Car Mechanic. A háttérmunkákkal együtt 10 hónapot vett igénybe a lebonyolítás 7 országban. A verseny még 2020 novemberében elkezdődött és az augusztusi, varsói döntővel ért véget. A száraz számokat ideidézve: több mint 250 iskola, több mint 300 fiatal autószerelő diák, több ezer Euró pénzdíj, ez a Young Car Mechanic nemzetközi autószerelő verseny. 

Megnyerte! A folytatás pedig szóljon arról a „világraszóló” sikerről, amelyet a magyar színeket képviselő Ölbei Zsolt László ért el! Zsolt rendkívül kiegyensúlyozott, magas színtű teljesítményt nyújtva söpörte be az első helyet, egy rendkívül magas technikai színvonalú döntőben. A legújabb hibrid és IT technológiát is felvonultató feladatokat szinte hibátlanul, a nehezítésként meglévő időkeretet betartva oldotta meg. Ez azért nagy szó, mert a hétköznapi autószerelésnél nincs stopper, csak az ügyfél kiszolgálási minőségének, a vállalkozás eredményességének figyelembevétele az, amivel a szerelőnek tisztában kell lennie és a munkáját ezen „keretek” szellemében kell végezze. Zsolt nagyon akarta e sikert, ezért meg is tett mindent, ami egy fiatal, pályakezdőtől e siker érdekében fontos.

Megnyerték! Hiszen jónéhány hetes felkészülés előzte meg a versenyt és Őri Péter támogatása, szakmai kontrollja nélkül Zsolt sem lett volna ilyen eredményes! Péter hozzáállása, elhivatottsága, szakmai hozzáértése volt az egyik kulcsa a sikernek. Péter a Young Car Mechanic verseny lebonyolításában is elévülhetetlen érdemeket szerzett. Megnyertétek Zsolt és Péter! Köszönjük!

Megnyertük! Óriási siker ez a nemzetközi győzelem mind a szakmának, mind az iskoláknak, az oktatóknak, akik felkészítették a diákokat, a támogató cégek kollégáinak idehaza és óriási siker ez az Inter Cars Hungária Kft-nek is! Sikerült az, amiért sok ember, sok időt és munkát „áldozott be”. A szakma pedig eddig soha nem látott promóciós lehetőséggel gazdagodott. Van egy fiatalember, aki egy a sok fiatal közül, aki idehaza sajátíthatta, sajátíthatja el az autószerelés alapjait. Neki sikerült óriási akarattal, alázattal, szakmai és operatív támogatással olyan eredményt elérnie, amelyre nem csak idehaza, hanem nemzetközi szinten is „felkapja fejét” a szerelő társadalom. Zsolt ígéretet tett nekem, hogy segíti a fiatal pályakezdőket, elmondja tapasztalatait és megosztja mindenkivel, miszerint ez legkevésbé sem lehetetlen, nincs benne semmi varázslat! 

A világ legmagasabban jegyzett autóipari alkatrészgyártó vállalatai támogatták a rendezvényt. Zsolt teljesítményének elismerése, az első helyezettnek járó 2.000 EUR pénzdíjon felül, valamint Őri Péter 1.500 EURO pénzdíján felül az Inter Cars Zsolt Iskolájának -  a Győri SZC Lukács Sándor Járműipari és Gépészeti Technikum és Kollégiumnak - is biztosított 2.000 EURO értékű garázsipari eszköztámogatást. Mindezeken felül még sok egyéb ajándékkal, díjjal jutalmazták Zsolt és Péter kimagasló teljesítményét.

 

Találkozunk veletek a 2021/2022-es Young Car Mechanic versenysorozaton!

 

Üdvözlettel:

Piri András