AOTV-Young Car Mechanic Tanulmányi verseny regionális döntő – Kazincbarcika

A Young Car Mechanic verseny, a körülmények ellenére is folytatódott, immár Kelet-Magyarországon!


„Köszönhetően” a tavasz elején ismét előtérbe kerülő COVID helyzetnek, egészen április végéig voltunk kénytelenek elhalasztani az AOTV-Young Car Mechanic tanulmányi verseny negyedik, észak- keleti fordulóját. Nem néztük tétlenül a körülöttük zajló eseményeket, hanem közösen az Autószerelők Országos Egyesületével, a lehetőség szerint leggyorsabban tudtunk cselekedni, leszervezni a verseny aktuális fordulóit. Szerencsére mind az iskolák, a diákok, a regionális döntők házigazdái, a Q-Service partnerek is végig rugalmasan álltak a feladathoz. 

Erre nagy szükség is volt, mivel az idő, a diákok egyéb kötelezettségei olyan kereteket szabtak a lehetőségeinknek, amelyek áthidalása nem volt egyszerű. Mindannyiunk számára azonban megnyugtató volt, hogy az észak-keleti forduló, egy olyan „régi”, a verseny rendezésében már jónéhány alkalommal tapasztalatot szerzett szerviznél kerül megrendezésre, ahol a szakmai tudás, az ügyfelek igényeinek maximális figyelembevétele alap. 

A kazincbarcikai Korrekt 2000 Kft. nem csak az északi, hanem az egész országban működő szervizek számára is példa lehet. A felszereltség, a tudás magas színvonala, olyan körülményeket garantált, amelyben még a versenyzéshez tartozó nyomást is sokkal könnyebb volt kezelni a diákok és a rendezők számára is. Néhány év után tértünk vissza, de Karcsi és fia Gergő olyan házigazdái voltak a megmérettetésnek, hogy mindig nehezen tudjuk elképzelni azt, hogy a saját autónk jobb kezekben lehetne máshol mint itt! 😊

Kiváló rendezés, jó csapatok és szoros verseny volt, ahol az egri és a nyíregyházi diákok megmérkőztek egymással. 

Itt sem mellőzhettük a mindenki számára kötelező viseletet, a maszkot. Minden diák megtett minden tőle telhetőt, hogy a kommunikációt ez ne akadályozza és meg tudja mutatni a tudását. 

Egy kicsivel az egri diákoknak sikerült ez jobban és ők jutottak tovább az AOTV országos döntőjébe.

Gratulálunk a versenyzőknek és a felkészítő tanár uraknak is!

Az egyénileg legjobbakkal pedig találkozunk a Young Car Mechanic verseny döntőjében Győrben! 

Folytatás egy „új” partnernél Jászalsószentgyörgyön!